FÁBÓL CIPZÁR? MIÉRT NE?
Néhány évvel ezelőtt a divattervezők számára meghirdetett Gombold Újra elnevezésű verseny egyik résztvevője keresett meg bennünket. Pályázatának témája „az erdő“ volt. Éppen ezért fából szeretett volna táskát, működő cipzárt és más kiegészítőket.
Hatalmas kihívás volt számunkra ez a felkérés, különösen a működő cipzár. Hosszas tervezést, teszteléseket követően, több munkafolyamat (pl. csapolás, ragasztás, csiszolás, vágás, stb.) eredményeképpen jött létre az első megfelelő méretű cipzár fog. Épp a többfázisú munkafolyamatnak köszönhetően, a kb. 40-42 fogból álló, kb. 40 cm-es cipzár elkészítése több napot vett igénybe.
Miután valamennyi kis fogacska elkészült, jött az újabb kihívás, a cipzár „lelke“, hisz egy olyan „kocsit“ kellett megtervezni, és kialakítani, mely a klasszikus cipzárakhoz hasonlóan összekapcsolja, illetve szétnyitja a már kész fogakat.
Az a tény, hogy még sosem láttunk működő fa cipzárt, adott a legnagyobb erőt, kitartást végig a tervezés, és persze a megvalósítás során is.
Íme a végeredmény:
Itt pedig már egy kész táska, melybe be lett varrva a cipzárunk 🙂 A táska oldalára fa lapocskák, a vállpántra fa csúszó nyolcas került.